Valóban kell lennie valamilyen (eddig tudományosan nem dokumentált) információs csatornának ember és állat, de különösen ember és kutya között. Sheldrake kiváló könyvet irt, de érdemes lenne megvizsgálni az ember és az úgynevezett "idegen kutyák" közötti rejtélyes kapcsolatot is. A feleségem szokta mondogatni, hogy "ha 200 évig élnék, akkor sem tudnám megfejteni, hogy miért rohan azonnal hozzád minden idegen kutya, és hízeleg neked jobban mint a gazdájának." Ezen nem csupán ő csodálkozik, hanem a kutyatulajdonosok is. A legmeghatóbb ilyen élményem tavaly történt Budán, a Böszörményi úton. Amikor odaért hozzánk a kutya tulajdonosa (minimum 80 évesnek néztem a hölgyet) megdöbbenve láttam, hogy mindkét arcán csorognak a könnyek. "Mi a baj kedves hölgyem" - kérdeztem rémülten. "Jaj, kedves uram - mondta nénike - olyan megható ilyet látni! Maga annyira jó ember lehet, ha ennyire hízeleg magának a kutyám! A kutya hatodik érzéke csalhatatlan, ezért a kutya soha nem téved." Elcsodálkoztam. "Ezért nem kell sírni kedves hölgyem - válaszoltam - ez természetes. Az érdem egyébként sem az enyém, hanem a kutyáé. Azonnal megérzi, hogy ki imádja feltétel nélkül, és ahhoz rohan barátkozni. Mint minden kutyából, így az Ön kutyájából is emberi ésszel felfoghatatlan intenzitással árad a szeretet, a jóság és a barátság. Amit Ön most lát, az kiskutya füle-farka ahhoz képest, ami a múlt héten történt a Devecseri Gábor parkban. Amint beléptem a parkba, megpillantottam egy hölgyet, aki előttem kb 100 méterrel sétáltatott egy kutyát. Ezt a kutyát buktam - gondoltam magamban - hiszen hátul a kutyának sincs szeme, és ellenszélben nem képes engem kiszagolni. Alig léptem kettőt, máris kiderült, mekkora szamár vagyok. A kutya ugyanis megállt, lemaradt a gazdájától, keresztbe fordult a járdán, kétszer-háromszor hol a gazdája felé fordította a fejét, hol felém, majd néhány pillanat múlva győzött az elemi ösztön, és a kutya gyors kocogással megindult felém. Mire odaért, én már természetesen guggolva vártam. Kétszer-háromszor orroltunk, majd a kutya kiöltötte a nyelvét, és nagy kéjjel végignyalta az államat. Addigra én már mindkét kezemmel simogattam mindkét oldalát. Még telepatikus nyelven sem szóltam a kutyához semmit (fennhangon soha nem beszélek kutyához), mivel akkorra márt mindent tudtunk egymásról, ami lényeges. A testbeszédet is csupán azért folytattuk, mert mind a kettőknek jólesett, és mindketten tudtuk, hogy a másiknak is jólesik. Néhány perc múlva elindultunk a kutya gazdája felé. Mikor odaértünk, csak ennyit szóltam: "Hölgyem, itt a kutyája".
A kutya engedelmesen odalépett a gazdájához, aki nem szólt egy szót sem, belátta, hogy fölösleges minden szó.
Szóval ez a történt a múlt héten, kedves hölgyem, de ehhez hasonló történet hosszú életem során már több százszor, sőt, lehet, hogy több ezerszer is megesett velem. Én soha nem csodálkoztam, mindíg csak a kutyatulajdonosok álmélkodtak. Azt is elmondtam már sok helyen, hogy a BKV helyében minden utasnak, aki póráz és szájkosár nélkül száll fel BKV járműre ahányszor, és amennyi kutyával ezt megteszi, annyiszor százezer forint jutalmat fizetnék ki a következő hónap elején. Tehát: ha mondjuk az illető személy tízszer utazott minden alkalommal két-két kutyával, és soha egyik kutyán sem volt sem póráz, sem szájkosár, akkor az illető kétmillió forint jutalmat kapna a következő hónap elsején. Jellemző a hazai állapotokra, hogy jelenleg nemhogy jutalmat nem kap az ilyen utas, hanem hivatalosan még meg is szegi a jelenlegi (enyhén szólva ostoba és embertelen) szabályozást. Minden BKV járművön olvasható ugyanis az utazási feltételek között, hogy kutyát csak pórázon és szájkosárral szabad szállítani. Azt viszont még egyetlen BKV járművön sem láttam, hogy milyen feltételekkel utazhat egy rablógyilkos. Ezek szerint őreá nem kell sem pórázt, sem szájkosarat tenni. Magyarán: (a jelenlegi szabályozás szerint) BKV járművön lopni, rabolni, gyilkolni szabad, barátkozni szigorúan tilos! Gratulálok BKV, gratulálok emberiség! Ezzel a szabályozással nem csupán az a bajom, hogy ezt a BKV kitalálta, hanem az is (sőt főleg az), hogy rajtam kívül ezt eddig senki nem kifogásolta, sőt a legjobb barátaim, ismerőseim is csak hüledeznek, amikor ezzel kapcsolatos véleményemet kifejtem. Javaslom a kiadónak, hogy tegyen javaslatot Sheldrake úrnak: írjon egy könyvet a kutyát feltétel nélkül imádó emberek és az úgynevezett idegen kutyák kapcsolatáról, azaz hogyan érzik meg a kutyák óriási távolságból is, hogy ki imádja őket zsigerből, és miért hízelegnek neki jobban mint a gazdájuknak. Mellesleg azt is érdemes lenni egy harmadik könyvben megvizsgálni, hogy hogyan születhetnek olyan emberek, akik nem zsigerből imádják a kutyát.Ez ugyanis az emberiség egyik legnagyobb rejtélye és egyik legnagyobb bűne!